2004. évi Korányi díj átadása
 

A Vasúti Hidak Alapítvány Kuratóriuma a 2001. évben elfogadott odaítélési szabályzat alapján 2004. évben a Korányi Imre díjat, 

Evers Antal

Kollégának ítélte oda.

Evers Antal építõmérnöki diplomáját a Budapesti Mûszaki Egyetemen 1956-ban szerezte meg. Mérnöki gyakorlatát a MÁV Hídépítési Fõnökségen kezdte meg, majd 1966-tõl a MÁV Vezérigazgatóság Hídosztályára helyezték át. A Közlekedési Fõfelügyeleten annak megalakulásától kezdve 1984-tõl 2003 június 30.-ig dolgozott. Munkáját az igényes, magas szakmai követelmények kitûzése és teljesítése jellemzi. Mérnöki tehetségét szakmai felettesei már pályája kezdetén felismerték, a kivitelezési munkák irányításában is a legnehezebb szakmai feladatokat kapta. A MÁV Vezérigazgatóság Hídosztályán a Szegedi MÁV Igazgatóság híd-vonalbiztosi munkakörében többek között az Algyõi Tisza-híd, a Csongrádi Tisza-híd átépítését, a Bajai Duna-híd átalakítási munkáit irányította.

A Közlekedési Fõfelügyeletnél a vasúti hatósági munka kialakításának és végzésének gyakorlatában úttörõ szerepe volt. Osztályvezetõként kezdeményezte az ügyfelekkel a partneri kapcsolat kialakítását, a hatósági követelményekrõl vasúti szakmai tájékoztató kiadását. A hatályos jogszabályok igen széleskörû ismeretei következtében kollégái ismereteit és tájékoztatását nagyon gyakran igénybe veszik és az egyes szakmai kérdésekben véleményét kikérik.

A szakmai oktatás területén komoly feladatokat vállalt. 1972-1992 között a Széchényi István Mûszaki Fõiskolán a "Hídfenntartás" tárgyat annak kezdetétõl a megszüntetésig oktatta, amelynek jegyzetének is szerzõje. A MÁV Tisztképzõn oktatott, a "Vasútépítõk kézikönyve" társszerzõje, a Kvassay Jenõ szakközépiskola részére tankönyvet írt. A vasúti hídépítés területén igen jelentõs számban publikált. Ezek közül a legfontosabbak az Algyõi Tisza-híd, a Csongrádi Tisza-híd, a Bajai Duna-híd átépítéseivel kapcsolatosak, továbbá a vasúti szakmai újdonságok bevezetéseit ismertetik.

A vasúti és közúti hidász szakma mûszaki elõírásainak kidolgozásában igen aktív szerepet vállalt. Többek között az 1976. évi Vasúti Hídszabályzat, a Vasúti Hídszabályzat 1990. évi kidolgozásában, közúti hídfenntartási elõírások kidolgozásában tevékenyen vett részt. A Közlekedéstudományi Egyesület Mérnöki Szerkezetek Szakosztály vezetõségének tagja. A KTE-ben számos sikeres szakmai elõadást tartott.

Jelentõsebb szakmai kitüntetései "Kiváló Vasutas" 1976 évben, KTE aranyérem 1978, KTE Széchenyi emlékplakett 1999, "Minisztertanács Kiváló Munkáért" kitüntetés 1982, "Közlekedésért" szakmai érdemérem 1994, "Aranyozott Széchenyi emlékérem" 2002 .

A Korányi Imre díjat a kitüntetnek az "50 éves az újjáépített komáromi vasúti Duna-híd" szakmai konferencián, 2004. szeptember 8.-án adtuk át.


       Rege Béla

a Kuratórium elnöke

 

 

 

 
Joomla templates by a4joomla