2008.06.20-án éjfélkor lezárták az újpesti Duna-hidat

Részletek: Megjelent: 2019. január 25; Találatok: 3332

(a MAGÉSZ újságban megjelent cikk)

2008. június 20. este 9 óra. A nyugati pályaudvar kihalt, csak pár vasutas és takarítószemélyzet munkálkodik. A csarnokba belopódzó csendben jó alkalom nyílik arra, hogy utazást tegyünk a múltba. A peronok, várótermek és vágányok ettől sokkal mozgalmasabb életet éltek az elmúlt százhatvan évben. Innen indultak a vonatok Bécsbe, a császárvárosba a magyar király állandó székhelyére. De innen indultak a vonatok Debrecenbe és Szegedre, sőt még tovább is, hiszen az épen 150 éve épült szegedi Tisza híd távolabbi városokkal teremtett összeköttetést. Temesváron át egyrészt Báziásra másrészt a Porta Orientálison keresztül a kedvelt Herkulesfürdőre Orsován és Turnu Severinen át Bukarestig szállította utasait a vonat.

A legismertebb expresszvonat az Orient expressz 1883-ban indult először Párisból erre a pályaudvarra, hogy utasa az út csaknem 2/3 részét magyar földön megtéve eljusson Konstantinápolyba. A pályaudvarra befutó vasútvonalak többsége osztrák, magyar és francia tőkeérdekeltségűek voltak. 1896-ban készült el olasz tőkével az esztergomi vasútvonal az Óbuda - Újpest közötti vasúti híddal mely vonalnak kiinduló állomása ugyancsak a nyugati pályaudvar volt.
Az érkezési oldalon a csarnoképület külső részéhez csatlakozva épült meg a kívül és belül nagy gonddal kialakított udvari vagy más néven királyi váróterem, ami az innen Pozsonyon keresztül Bécsbe irányuló vasúti forgalom miatt különös jelentőségű volt. A királyi pár gyakran használta pompás termeit, melyek ma is látogathatók.

Este tíz óra közeledik, és a váróterem előtt hidászokból, a vasútért rajongó vasútbarátokból kis csapat gyülekezik egy szokatlan eseményre. Tíz órakor megnyílik a ma is lenyűgöző királyi váróterem ajtaja, és elkezdődik egy rendhagyó ünnepség.
Szendrei András a MÁV Nosztalgia Kft igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd Rege Béla a Vasúti Hidak Alapítvány kuratóriumának elnöke, és Erdődi László a MÁV Zrt. Pályavasúti Igazgatóság Hídosztályvezetője mond köszöntőt.
Valószínű, hogy mindannyian voltunk már átadási ünnepségen, és átéltük azt a magasztos pillanatot, amikor az ünnepség fővendége átvágja a nemzeti színű szalagot. A június 20-án éjszaka történt esemény egy különleges alkalom volt, mert nem egy új híd megnyitását, forgalomba helyezését ünnepelte a mintegy 60 fős csapat. Ellenkezőleg: Búcsúztunk az újpesti vasúti hídtól, amelyik 53 éves szolgálat után végleg nyugállományba vonult.
Minden bizonnyal vannak idősebb kollegák, akik a híd háború utáni újjáépítésében tevékenyen részt vettek és a hidat saját gyereküknek tekintették. Az ő számukra valószínű, hogy vegyes érzelmeket keltett a hídtól való búcsúzás. Ez érthető is, hiszen saját munkájuk eredményétől, „gyümölcsétől” kellett elbúcsúzni. Munkájuk kiválóságát mi sem bizonyítja jobban, mint maga a híd, hiszen rövid időre tervezett híd fél évszázadon keresztül állta a sarat. De lehet, hogy éppen a fél-állandó hídhoz képest hosszú idő kötött bennünket olyan sok szállal és szeretettel ehhez a hídhoz. És vannak olyan kollégák, akik nem élhették meg e magasztos alkalmat pedig a hídért sokat tettek.
Hidász kollégáink tervezőkkel és egyetemi szaktekintélyekkel fáradoztak azon, hogy a hidat az utolsó pillanatig biztonságosan üzemeltessék.
Közben ez idő alatt forgalmászaink szorgosan tanulmányozták a menetrend grafikonokat, hogy minél kisebb fennakadást okozzon a hídon kényszerűségéből bevezetett sebesség és tengelysúly korlátozás.
Így jutottunk el 2008. június huszadikához, amikor végleg búcsút vettünk a hídtól.
Az új híd lesz a harmadik hídszerkezet az Esztergomi vasútvonal és a Duna kereszteződésében.
A három híd sok mindenben különbözik egymástól.
Az első híd a vasútvonallal együtt 1894 és 1896 között kifejezetten teheráru szállítására épült, és csak „mellékterméke” volt a személyforgalom felfutása, új települések megjelenése és dinamikus fejlődése. Ugyanakkor az ipar, bányászat fejlődésére óriási hatást gyakorolt. Bizonyítja ezt a vasútvonal mellett felépült üzemek egész sora (üveggyár, cementgyár, betonelem-gyár, papírgyár, fatelítő, gázgyár, kő- és szénbányák). Ez a híd még abban az időben készült, amikor a hidak tervezésére, építésére még nem voltak kiforrott szabályzatok és előírások. Ezért jellemezte ezt a hidat a forgalom és a terhek növekedésével együtt végrehajtott folyamatos erősítés. Ez a híd is közel ötven évet szolgált, mint a jelenlegi. Majd a vasúti közlekedés szempontjából tíz év szünet következett, és az esztergomi vonatok kényszerűségből ugyanúgy császárfürdőig közlekedtek, mint ahogy most az átépítés idején.
A második híd, amelytől elbúcsúztunk, folyamatosan veszített a teherfuvarozásban betöltött szerepéből.
Napjainkban egyre nagyobb hangsúlyt kap az elővárosi közlekedés, és a vonal mentén létrehozott felsőfokú oktatási intézmények utazási igénye.
Ezekhez az igényekhez igazodva nagyobb sebességre alkalmas pálya, biztosítóberendezés, járművek és természetesen új híd szükséges.
Az első híd születése óta eltelt több mint száz év alatt nagyot változott a világ. Ma már kiforrott méretezési eljárások állnak rendelkezésre, és a kiváló tervezőmérnökök egész hada szorgoskodik az új korszerű hídszerkezet megtervezésén. A kivitelező kollégák is új technológiákkal és eszközparkkal várták a pillanatot, amikor a jelenlegi híd bontása megkezdhető és helyére felépíthető az új hídszerkezet.
A köszöntők elhangzása közben kint a Duna fölött a sötét éjszakában átcsattognak a hídon az utolsó menetrend szerint közlekedő vonatok és a királyi váró elé beáll egy régi vasúti kocsikból összeállított nosztalgiaszerelvény.
Féltizenegy. A megemlékezésre összegyűlt társaság felszáll a nosztalgiavonatra. A vonat lassan elindul az esztergomi vasútvonal irányába. Szinte mindenki a híd múltjáról és jövőjéről beszél. Gyorsan telik az idő és megérkezünk Óbuda vasútállomásra. A nyári meleg nap után kellemesen éri a vonatról leszálló közönséget a hűvös éjszakai Dunai szél. Megvárva az hídon utolsóként átvonuló menetrend szerint közlekedő vonatot, éjfél előtt felszállunk a vonatra. Az öreg RÁBA motorkocsi motorjai felzúgnak, és a vonat lassan elindul a híd irányába. Csak a csillagok és a hold fényénél látjuk meg az ablakból kitekintve a régi hidat. Mindenki az ablaknál helyezkedik. Ki fotó masinával, ki puszta tekintetével igyekszik elraktározni emlékeit a sokat megélt hídról. A sínen durrantyúk robbannak jelezve az alkalom különlegességét. Így érkezünk a pesti hídfőhöz, ahol a vonat megáll. Az utasok nagy része leszáll és koszorút helyez el a hídfőben levő őrház falán a híd építésekor meghalt hídépítők nevét megörökítő márványtábla alá. Gyertyagyújtás. Közben a vonat lassan visszatol a hídra, hogy a fotózók kedvéért utoljára „átrobogjon” a hídon.
Különleges alkalom volt az éjszakai hídbúcsúztató, mert a híd elbúcsúztatásával nem valaminek az elmúlását, hanem éppen újjászületését ünnepelte a lelkes csapat.