A 2023. év szakmai nívódíj kitüntetettje:


Horgos Dániel


Horgos Dániel a székesfehérvári Vasvári Pál gimnázium elvégzése után – édesapja nyomdokait követve - a BME Építőmérnöki karán szerzett diplomát 2010-ben. Tanulmányait magasépítés főszakirányon, híd és műtárgyépítés mellékszakirányon végezte.

Az egyetemi évek után friss diplomásként az Addor Kft.-nél szerzett szakmai tapasztalatokat építőipari beruházások teljeskörű lebonyolításával, műszaki ellenőrzésével és energetikai tanúsítások készítésével.

Volt évfolyamtársa és barátja javaslatára került 2014 júliusától a MÁV Zrt. Budapesti Területi Igazgatóság Híd és alépítményi alosztályára, ahol szakaszmérnökként, majd hídszakértő mérnökként tevékenykedett. A vasúti hidak üzemeltetésével kapcsolatos számos karbantartási és felújítási, valamint egyéb operatív feladatok ellátásában vett részt. Már ekkor kitűnt munkabírása, munkamorálja, illetve az a képessége, hogy komolyabb hidász tapasztalat nélkül milyen gördülékenyen és hatékonyan sajátította el, alkalmazta az új szakmai ismereteket.

2017-től a Híd osztály területi főmérnöke, ahol a teljes Budapesti Igazgatóság területén lévő vasúti hidak és egyéb műtárgyak felügyeletének, üzemeltetésének szabályozása és koordinálása, műszaki tervek bírálata, véleményezése, jóváhagyása, valamint a kivitelezési munkák ellenőrzése tartozik főbb feladatai közé. Munkáját lelkiismeretesen, precízen és magas szakmai színvonalon végzi, konstruktívan áll a felmerülő problémákhoz.

Aktívan részt vesz a vasúti hidakkal kapcsolatos műszaki szabályozási folyamatokban, a VHSz H.1.5. és H.1.1, valamint a H.3.2. és H.2.5. utasítások kidolgozásának munkabizottsági munkájában, illetve koordinálja azokat üzemeltetői oldalról.

2022 év eleje óta aktívan segíti a Vasúti Hidak Alapítvány által szervezett rendezvények lebonyolítását, akár mint fotós, akár – ahogy ezen a rendezvényen teszi – a technikai feltételek biztosítása által.

A díjat a MÁV Zrt. Baross Gábor Oktatási Központban megrendezett Hidász Szakmai Napon Tóth Axel Roland, a MÁV Zrt. Híd osztályának vezetője adta át.

 

Joomla templates by a4joomla