A Vasúti Hidak Alapítvány szervezésében a BME Hidak és Szerkezetek Tanszékének tárgyalójában 2025. április 24-én vasúti hidász nyugdíjas találkozót tartottunk. A rendezvényen 19 fő vett részt. A résztvevőket Tóth Axel Roland, a Vasúti Hidak Alapítvány kuratóriumi elnöke köszöntötte, közöttük a friss nyugdíjas Dobó Gábor Korányi Imre életműdíjas kollégát. Beszámolt a XII. Vasúti Hidász Találkozóról (Herceghalom 2024. november 5-7). A konferencián rekordszámú, 236 fő vett részt, amelyhez a második napon további 60 fő csatlakozott on-line. A rendezvény rangjának elismerését bizonyítja, hogy a Magyar Mérnöki Kamara a második napi részvételt a kamarai tagok éves továbbképzéseként ismerte el. A beszámoló részletei a Sínek Világa 2024. évi 6. számában (30-35. oldal) olvasható.
Duma György az MSc Kft. ny. igazgatója a Déli Összekötő vasúti Duna-híd átépítése tervezésének történetéről tartott ismertetőt, melynek a projekt által elnyert Építőipari Nivódíj adott aktualitást. Az ország legforgalmasabb Duna-hídjának átépítése már a 90-es években szükségessé vált. Az ezzel kapcsolatos terveket dr. Kékedy Pál, Széchenyi díjas építőmérnök készítette el. A tervek készítése során az volt a koncepció, hogy a harmadik hídra elsősorban azért van szükség, mert a leromlott állapotú két meglévő hidat, a forgalom fenntartása mellett, csak így lehet felújítani. Az előadó külön megemlékezett a tervezési, engedélyezési folyamatban aktívan részt vett kollégákról, Forgó Sándorról, dr. Koiss Ivánról, Vörös Józsefről, Evers Antalról, Mátyássy Lászlónéról. Külön kiemelte a MÁV részéről a Duna-híd átépítésével ebben az időszakban aktívan foglalkozó kollégákat: Moldoványi Ildikó, Kiss Józsefné, Puskás György, Káldi István és Sujtó Géza. Forráshiány miatt a döntéshozók az átépítést ekkor még elhalasztották. 2013-ban a híd felülvizsgálata során megállapították, hogy a meglévő szerkezetek felújítása immár nem tekinthető gazdaságos megoldásnak, azok helyett is új felszerkezet szükséges. A 3 új felszerkezetű híd tervezése és kivitelezése ezt követően kapott „zöld utat”. A MÁV Zrt. Híd osztályának vezetői Erdődi László, Virág István és 2017-től Tóth Axel R. sikeresen győzték le az átépítéssel kapcsolatban felmerült nehézségeket.
Győri Enikő területi főmérnök a Budapest-Hegyeshalom vasútvonal Ferencváros-Kelenföld vonalszakasz átépítésével kapcsolatos hídépítésekről tartott előadást. A projekt keretében 5,3 km hosszban támfal, 14 helyszínen hídépítés valósul meg, mely során 2 új vasúti megállóhely, 1 új gyalogos aluljáró és 3 új kerékpáros-gyalogos aluljáró épül. A kivitelezést az V-Híd Építő Zrt. nyerte el és ő készíttette el a Kontúr Csoport Kft.-vel a kiviteli terveket, mint generáltervezővel. Külön kihívást jelent a Közvágóhíd megállóhely állomási és peronfunkciójának kialakítása a vasúti hídra/híd alá integrálva.
Egyes szakaszokon a támfalak – a töltésmegtámasztás mellett – az integrált szerkezetek (zajvédő falak, felsővezeték tartószerkezetek és Nádorkert megállóhelynél a peronlefedés) alátámasztását is biztosítják. Az előadó a jelenlegi kivitelezés állapotáról drónfelvételeket mutatott be. A meglévő acélhidakat (Gubacsi úti, Soroksári úti, Szerémi úti, Fehérvári úti és Bartók Béla úti) át kell építeni, mivel ezen szerkezetek már 80 évesek.
Legeza István ny. mérnök főtanácsos „Hogyan kerültem a vasúti pályáról a hidak alá” c. meghirdetett előadásában Farkas Tibor ny. mérnök főtanácsos ismertette saját szakmai életútját a Széchenyi István Távközlési és Műszaki Főiskolán folytatott tanulmányaitól kezdve, ahol 1971-ben szerezte meg diplomáját. A diploma megszerzése után 2 éves kötelező katonai kiképzésben részesült, tartalékos hadnagy rangot kapott. Mérnöki munkáját a MÁV Józsefvárosi Pályafenntartási Főnökségénél kezdte meg, 1971-ben letette a szakaszmérnöki vizsgát. 1977-től a Budapesti MÁV Igazgatóság II. osztályánál 10 éven át pálya- és hídvonalbiztos, 6 éven keresztül osztályvezető helyettes. Részt vett azon a katonai hadgyakorlaton, ahol a Dunán TS uszályokra szerelt ideiglenes hidat szereltek össze. 1993-2022 között a MÁV Vezérigazgatóság 6. Vasúti Pálya és Hídszakosztály létszámában beruházói munkakörbe került. Megírta a Széchenyi István Főiskola történetét, amelyet a Sínek Világa 2022. évi 6. száma és a Sínek Világa 2023. évi 1. száma tartalmaz. Nyugdíjasként már csak vasúti hidász tevékenységet folytat. Különleges szerkezetek (fordítókorongok, tolópadok, vagonbuktatók) vizsgálatait a Vasúti Hídszabályzat előírásai alapján végezte. Így került a vasúti pályákról a hidak alá. Befejezésként a résztvevőknek Farkas Tibor a nyugdíjba vonulásának alkalmával ajándékba kapott tandemugrás rendkívül izgalmas videóját mutatta be.
Az előadások után a résztvevők egymással beszélgettek és a találkozón közös fotó is készült. A rendezvény Tóth Axel Roland, elnök zárszavával fejeződött be.
Rege Béla