Fájó szívvel tudatjuk, hogy Koronkai József hosszú betegeskedés után, 85 éves korában, 2025. december 26-án elhunyt. Temetéséről később intézkedik családja.
Koronkai József 1940-ben született Budapesten. Mérnöki pályáját 1963-ban a MÁV Esztergomi Pályafenntartási Főnökségén kezdte, ahol a fő célja a MÁV szakaszmérnöki vizsga letételére való felkészülés volt. 1965-től a Komárom Megyei Tervező Irodában dolgozott tervezőmérnökként, leginkább út, csatorna, vízellátás és alapozási tervek elkészítésével foglalkozott. 1967-től ismét a MÁV kötelékébe került: a Budapesti Angyalföldi Pályafenntartás Főnökségén lett szakaszmérnök. Ebben az időben főleg pályafenntartási feladatokkal; felépítmény-, magas építmény- és híd fenntartással foglalkozott. Ugyanitt, 1975-től 1985-ig vezetőmérnöki feladatokat látott el. Felügyelete alá tartozott az Almásfüzitő – Esztergom, Óbuda – Esztergom, a Veresegyházi vonal, a Balparti körvasút, Rákosrendező pályaudvar, Józsefváros és a Keleti Pályaudvar területe, valamint az Úttörővasút. 1985-től a MÁV Budapesti Igazgatóság Hídcsoportjába került, és itt dolgozott 2003-ig, nyugdíjazásáig hidász vonalbiztosként. Feladata volt a felügyelete alá tartozó vonalszakaszokon a hidak ellenőrzése, vizsgálata, az átépítések ellenőrzése, az átépítések utáni próbaterhelések vezetése, valamint a vasúti pálya alatti és feletti átvezetések jóváhagyása, engedélyezése. 2005 és 2007 között – nyugdíjasként – felügyelte és vezette Esztergomban az utak javítási, kátyúzási munkáit. 2013-ban a BME Építőmérnöki Kar aranyoklevéllel, 2023-ban gyémántdiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevékenységét.
(Forrás: https://mernokvagyok.hu/.../03/BME_EMK_jubilalok_2023.pdf).  

Joomla templates by a4joomla