A Vasúti Hidak Alapítvány 2015. évi fotópályázatának eredményhirdetése

A Vasúti Hidak Alapítvány a fotópályázatokkal szeretné maradandóan megőrizni azt az örökséget, amelyet elődjeik az egykori vasúti hídépítők, üzemeltetők és tervezők rájuk hagytak.

Az alapítvány vasúti hidak témakörében harmadik alkalommal írt ki fotópályázatot.

Az első, a Szegedi pályázat 1998-ban volt, akkor 17 pályázó 98 képpel pályázott, 10 díjat osztott ki az alapítvány.

A második, a 2009. évi fotópályázat, ugyancsak a szegedi régióhoz kapcsolódott, a kecskeméti konferencián. Akkor 89 pályázó 611 fotója érkezett be pályaműként. 

A harmadik, a 2015. évi fotópályázaton 18 pályázó 80 képe versenyzett.

A benyújtott pályázati anyagok értékelése alapján az alapítvány és a MÁV Zrt. Pályavasúti Üzemeltetési Főigazgatóság Híd és alépítményi osztály tagjaiból álló zsűri három kategóriában összesen 7 fotót részesített díjazásban.

Ezen a pályázaton, három kategóriát, azaz, Építés és bontás alatt lévő hidak, Üzemelő hidak, továbbá Műemlék hidak kategóriát hirdetett meg kiírásában az alapítvány. Valamennyi beérkezett kép, kiállításra került a IX. Vasúti hidász Találkozó helyszínén és idejében, Lillafüreden a Palotaszállóban. 

Épülő és bontás alatt lévő hidak kategóriában

I. helyezést, és az ezzel járó 80.000 Ft nyereményt ért el Papp Helga , a Szolnoki Tisza-híd „Csere” című képével. 

 

II. helyezés és 50.000 Ft-t nyert Szeifert Tamás a Szolnoki híd építését bemutató „Jármok” című fotójával. 

III. helyezést és az ezzel járó 30.000 Ft-t nyert Batka Roland a Tiszaugi Tisza-híd 2013. évi mázolása című képével.

Üzemelő hidak kategóriában

I. sárga lett, és 80.000 Ft nyereményt Németh Tibor Simontornyai Sió-híd című fotójával.

II .helyezést ért el és 50.000 Ft-t nyert Németh Tibor , a Hidasnémeti Hernád-híd című képével.  

III. helyezést, és 30.000 Ft-t nyert Kolozsvári Dezső a Korábbi Északi híd című fotójával.

Műemlék jellegű hidak kategóriában

I. sárga lett, és 80.000 Ft díjat Gyukics Péter a Cernavodai I. Károly Király-híd című fotójáért.

Ebben a kategóriában második és harmadik díjat nem adott ki az alapítvány.

 

Közösségi díjak

A zsűri által odaítélt díjakon túl a konferencia résztvevői szavazatai alapján

Galuskáné Kovács Tünde , a 3. sz. főút kapott feletti Langer-híd című képével közönségdíjat.

A szerző az oklevelet később kapja meg az alapítványtól, pénzjutalmát, az 50 000 Ft-ot a rendezvényen átvehette.

A nyertes képeket a Sínek Világa 2015/6 számban is bemutatjuk.

 

Joomla templates by a4joomla