Hidász Szakmai Nap 2022 

A MÁV Zrt., a Magyar Mérnöki Kamara (MMK) és a Vasúti Hidak Alapítvány közös rendezésében a MÁV Zrt. Baross Gábor Oktatási Központ (BGOK) tanácstermében 2022. november 16-án Hidász Szakmai Nap került megszervezésre. A rendezvénynek 175 fő regisztrált résztvevője volt, ebből 71 fő aktív MÁV-szakember, de jelentős számú vett részt nem MÁV-os tervezők, kivitelezők is. További, közel 50 fő online követte az eseményeket. A konferenciát a továbbképzési rendszerben elfogadta, így regisztrált mérnökkamarai tag az MMK, éves továbbképzés is teljesíti.

A szakmai napot Tóth Axel Roland , a Vasúti Hidak Alapítvány kuratóriumának elnöke nyitotta meg. Köszöntötte a szakmai nap résztvevőit és megköszönte a BGOK-nak, hogy a rendezvényt befogadta.

Virág István vezérigazgató-helyettes „A MÁV hálózatfejlesztési elvei” című előadásában elmondta, hogy az utóbbi időben a hídberuházások szempontjából sikeres projektek indultak, de pénzhiány miatt befejezésük későbbi időpontra tolódik. A diagnosztikai fejlődés a hidászat területén is meghatározó jellegű. Az infrastruktúra fejlesztése nélkülözhetetlen, a vasút nagy jövő előtt áll. Magyarország a Kelet–Nyugat irányú vasúti szállítások növekedése következtében kedvező geopolitikai helyzetben van. A műtárgyak fejlesztése az igénynél lassúbb, de korlátozásra nincs szükség. A hálózatot úgy kell fejleszteni, hogy az minél inkább egységes, egyenkapacitású legyen. Az elővárosi közlekedés fejlesztése sikeres, de nem teljes körű. A hidak, műtárgyak üzemeltetési szempontjai, az állapotukat a számítástechnika általános felhasználási felmérték. Feladatként jelölte meg, hogy meg kell határozni a legkedvezőbb fejlesztési irányokat. A NIF Zrt.-t az állam, mint tulajdonos megszüntette és a beruházások terén új szempontokat határozott meg. Ennek ismeretében kell keresni a jövőbe vezető utat.

Tóth Axel Roland, a MÁV Zrt. Híd osztály vezetője, „Az utóbbi évek hídmunkái” című előadásában elmondta, hogy 50 műtárgy fejlesztési terveit készítették elő, a projektek jóváhagyásra várnak. A 2022. évi eredmények jelentősebbek a Déli összekötő vasúti Duna-híd három új szerkezetének forgalomba helyezésében. Fontos eredmény a MÁV hídutasításainak átdolgozása, amelyet a MAÚT-tal együttműködve végeztek és a további fejezeteket is együtt korszerűsítik.

A Vas Hidak Alapítvány kuratóriumának elnökeként beszámolt az év során végzett munkáról, aminek részletei az Alapítványúti oldalon, a 202. évi beszámolóban olvasható.

V József, a Vasúti Hidak Alapítvány curator emeritusaaz utolsó időszak kiemelése elhunyt kiváló hidász szakemberekről – Kozma Károly (99 éves), Czvikovszki Ferenc (89 éves), Orosz Árpád (96 éves), Evers Antal (90 éves) , Rosnyay András (95 éves), A Kézdy Pál – 6 érdemet éves) , Károly érdemet (8 érdemet8 éves) Nekrológjaik a Sínek Világa folyóirat korábbi számaiban olvashatók.

Csamangó Antal ügyvezető igazgató, Avius Kft., „ Áthidaló megoldások GRP felhasználásával ” című előadásának szerkesztett változatát a 2023/1. lapszámában olvasható.

Kardos Gábor infrastruktúraüzletág-vezető, FERROBETON Zrt., „ABM típusú beton hídrendszerek bemutatása” című előadásában a dublini székhelyű ABM cég termékeinek hidaknál történő alkalmazásait mutatta be. Ezek lehetnek: boltíves hídrendszerek, alul nyitott talpelemek, zárt szelvények. A belső nyílások 2,4-7,5 m méretűek. A termékek minősítését a KTI adja ki. A technológia nagy előnye a gyors beépítés, mely boltíves szerkezet esetén két-három napot vesz igénybe, kerethíd beépítésénél három nap.

Miklós Levente –főépítésvezető, STRABAG Kft. – távolléte miatt Tóth Axel Roland, a MÁV Zrt. Híd osztályának vezetője tartotta meg az előadást „ Új, nagy sebességű vasúti provizóriumcsalád fejlesztése” címmel.A kisebb fesztávú ikerfőtartós kereszttartókkal kialakított provizórium szerkezeti magassága 650 mm. A gyártás Dunakeszin történik. A provizórium beépítésénél a szerkezet támasza előregyártott vasbeton elem. A nagyobb nyílású 26 és 39 m-es szerkezeteket a főtartókat széthúzva, két vagy három modulban építik be. Az acélcölöp alapozású provizóriumokon a megengedett sebesség maximum 80 km/h.

Szabó Gábor projektvezető, Duna Aszfalt Zrt., „Magyarország első vasúti hálózat ívhidjének kivitelezése” című előadását a Sínek Világa 2023/2. számában olvasható.

Pál Gábor igazgató, Speciálterv Építőmérnöki Kft ., „Ferencváros-Kelenföld állomásköz műtárgyainak tervezése” című előadásában az új vasúti vágányok létesítésével kapcsolatos hidak tervezési feladatairól számolt be. A hidakat 2×2 vágány részére tervezik. A Bartók Béla út feletti híd  93 m fesztávú lesz. A főtartók hálózati rendszerűek. A pályatartók ortotróp lemezes szerkezetűek, a vasúti felépítmény ágyazatátvezetéses. A Fehérvári út feletti híd 40 m fesztávú, rácsos szerkezetű. A vasútvonalon a Nádorkerti úti új megállóhelyen, a MOL-székház közelében létesül. Itt egy tartóbetétes, 18 m fesztávú vasbeton híd épül. A megállóhelyi perontető alakja esztétikailag igazodik a MOL-székház alakjához. A Közvágóhíd megállóhely feletti műtárgy szabad nyílása 141 m, négyvágányú szerkezet, két középperonnal. A Gubacsi út feletti híd kéttámaszú, 55 m hosszú, rácsos szerkezetű híd.

Szabó Gábor projektvezető, Duna Aszfalt Zrt., „Híd a múltból a jövőbeDéli összekötő vasúti Duna-híd” című könyvet mutatta be. Az előadás teljes szövege a Sínek Világa 2023/1. számában olvasható.

Nagy András és dr. Szabó Gergely irányító tervezők, Pont TERV Zrt., „A Gubacsi úti új vasúti híd tervezése a Soroksári Duna-ág felett” című előadásuk ugyancsak megtalálható a Sínek Világa 2023/1. számában.

Póta András irányító tervező, MSc Kft., előadásának címe: „Gyulafirátóti völgyhidak felújítása, átépítése” és ebben a régi műtárgyak további üzemeltetéséhez szükséges tervek készítéséről számolt be. A hidak 1896-ban épültek, erősítésük 1897-ben, 1939-ben valósult meg. A hidak jelenlegi állapotáról dr. Arany Piroska és dr. Orbán Zoltán készítettek szakvéleményt. A hidakon 200 m sugarú ívben fekvő vasúti pálya van. Az acélszerkezeteken komoly korróziós károk találhatók. A kőfalazatok rossz állapotúak, az egyik sarunál komoly elmozdulás van. A tervek alapján a felszerkezetek átépítésre, a hídfők felújítására. Az új felszerkezetek – a hidak műemlék jellege miatt – a régi hidak hálózatával megegyeznek, de hegesztett kivitelűek. Az előírásoknak megfelelő félreállóhelyek miatt a felszerkezetek lokálisan kiszélesednek.

Radnay Tibor metrófelújítási projektigazgató, BKV Zrt., „Nem mindennapi kihívások és azok megoldásai” című 3-as metró felújításáról szóló előadásának szerkesztett változata a Sínek Világa 2023. évi későbbi számában lesz olvasható.

Németh Pál hidász szakaszmérnök, MÁV Zrt. Szegedi Igazgatóság, „20 év hídvizsgálati tapasztalatai” című előadásában a másodfokú hídvizsgálatokkal kapcsolatos eredményeket és nehézségeket ismertette.

A szakmai nap befejezéseként átadták a Vasúti Hidak Alapítvány 2022. évi díjait. A szakmai nívódíjat az alapítvány kuratóriuma Csizmár-Csomós Anna, NIF Zrt. projektvezetője és Szabó Gábor, Duna Aszfalt Zrt. projektvezetője részére ítélte oda. A díjakat Tóth Axel Roland, a Vasúti Hidak Alapítvány kuratóriumának elnöke adta át. Az alapítvány kuratóriuma a Korányi Imre-díjat Dr. Szepesházi Róbert, a Széchenyi István Egyetem nyugalmazott docensének ítélte oda. A díjat Korányi Emese, Korányi professzor unokája adta át. A díjazottak laudációit Győri Enikő, az alapítvány titkára ismertette.

Joomla templates by a4joomla